Határtalanul – 2022 Székelyföld

A székely nyelvjárás megismerése

A kirándulásra 2022. május 9-15 között került sor, melyet a HAT-KP-1-2021/1-000064 pályázat támogatott. A részletes propgramunkat az alábbiakban olvashatják.

2022. május 9. hétfő

Reggel 7 órakor indulás Bezenyéről-Hegyeshalom-Levél útvonalon. Egész napos utazás, határátlépés Csengersimánál, majd megérkezünk Szatmárnémetibe.
Idegenvezetővel megtekintjük Szatmárnémeti belvárosát, a Püspöki palota épületét, majd a Katolikus Székesegyházat, amely kívülről klasszicista stílusban épült, belül a barokk sítlusjegyei figyelhetők meg. Majd séta a park körül, ahol megtekintettük az 1711-ben lezárult Rákóczi-szabadságharc szatmári béke aláírásának helyszínét. Sétánk az Óváros felé vezetett, ahol megtekintettük a Zsidó korzó épületeit, a Dacia szállót, a Tűztorony és az Északi-Színház épületét.
Ezután foglaltuk el a szállást, ahol közös vacsora, majd éjszakai túra ahol egy kápolnát fedeztünk fel. Kártyázás és jó hangulat.

2022. május 10. kedd

Reggel a szállás elhagyása, mert a délelőtt folyamán utaztunk utunk következő helyszínére Kolozsvárra. Itt is idegenvezető várt ránk, akivel a belvárost tekintettük meg. Ezen a napon Európa napot is tartottak így díszőrséget és énekkart is láthattünk a Mátyás-szobor előtt. A belvárosban a Bánffy-palota épületét néztük meg, Hunyadi Mátyás szülőházát, a Szent Mihály templomot, majd Hunyadi Mátyás lovasszobrát. Ezenkívül több díszes szecesszós stílusú épületet láttunk sétánk során.
Ebéd: Mikó- étteremben
Délután: Torda-sóbánya megtekintése; majd indulás a következő szállásra Árkosra. Késő este értünk oda.

2022. május 11. szerda

Egész napos kirándulás Török Árpád Árpi bácsi vezetésével, mint megtudtuk földrajz-biológia szakos tanár volt, jelenleg a 10. könyve kiadásán munkálkodik. Nemcsak a székely nyelvjárást sajátíthattuk el tőle, hanem rendkívül sok érdekességet mind történelmi és földrajzi tekintetben Erdélyről.
Első helyszín: Törcsvár-Drakula-kastély és múzeum megtekintése- A Háromszéki-és Barcasági medencében utaztunk végig. Közeben láthattuk Kárpát-kanyart-A Királykőt—királykői szegfű, ritka tulipán faj és a vörösfenyő, amely lehullatja a levelét, kaptunk információkat.
Ezután Brassót látogattuk meg. A szászok egyik legnagyobb városa. A belváros épületei gótikus, neogótikus stílusban épültek. Megtekintettük a Fekete-templomot, amely inkább székesegyház jellegű.
Ebéd Brassóban.
Sepsiszentgyörgy: Háromszéki-medence székhelye- közös sportdélután a külhoni magyarokkal. Közös sorverseny, métázás, foci, kézilabda.

2022. május 12. csütörtök

Egész napos kirándulás Árpi bácsi vezetésével, melynek első megállója: Csernát-Alsó és Felső Csernátból áll, mi Alsó-Csernáton jártunk—utunk során a legfontosabb növénnyel a pityókával találkoztunk, ezt termesztik legfőképpen ezen a területen. A Haszmann Pál Múzeumot nézhettük meg: székely skanzen; -traktor kiállítás (több száz évesek), rádió, telefon gyűjtemény, érckályha kiállítás; kopjafa—székely temető; 100 éves nagylevelű hársfa Jókai Mór emlékfája.

Második megálló: Kézdivásárhely: céhműhelyekről nevezetes; 18 udvarházból áll, van köztük amelyet már kis utcának is megnyitottak. Főterén áll Gábor Áron rézágyújával a szobra.

Következő uticél: Bálványos, Bálványosfürdő és Torja-a Büdös-barlang—kén-hidrogén gáz miatt érezhető volt a büdös szag.
Majd a nap újabb gyönyörűsége és legendájának elmesélése a Szent-Anna tó és kápolna. Csodaszép túrát tettünk ezen a helyen. Ebéd Tusnádfürdőn a Szent Kristóf Vendégházban. Délután: Sepsiszentgyörgy—Szent György a védőszentje.
Esti program Árkoson: foci, röplabda, közös éneklés, kártyázás.

2022. május 13. péntek

Csíkszereda- Mikó-vár megtekintése a múzeummal; székelyek életmódjának bemutatása, illetve az idegenvezető hölgy által újabb székely nyelvjárással való ismerkedés.
Csíksomlyó: Kegytemplom és Ferences kolostor megtekintése—búcsújáróhely zarándokhely. Könnyező Szűz Mária oltárnál. Elénekeltük itt közösen a székely himnuszt.
Mádéfalva: Emlékmű megetekintése 1764. jan. 7.—mádéfalvi-veszedelem; 200 székelyt végeztek ki az osztrk csapatok, több mint 400 embert hurcoltak el innen.
Gyergyószentmiklós: Idegenvezetőnk Magyari Vas István
A város történetének rövid bemutatása során megtudtuk, hogy a város nagy része örmény hagyaték, ma már elenyészően laknak itt. Örmény templom a várfallal való megtekintése, illetve egy egész utcasoron a házak homlokzatán fellelhető az örmény hagyaték.
Innen utunk a csodálatos természeti jelenség a Békás-szoros és a Gyilkos-tóhoz vezetett. Késő délután indultunk vissza Árkosra.

2022.május 14. szombat

Újabb hosszú út várt ránk, amely közben szebbnél szebb tájon és településeken haladtunk át.
Első megállóhely: Székelyudvarhely-melynek belvárosát, főterét néztuk meg. Betekintettünk a csodálatos Ferences-Templomba, majd megnéztük a történelmi Milleniumi Parkot. Ezután a város szélén egy Mini Erdély parkban jártunk, ahol Erdély nevezetes épületei vannak makettben megformázva. Megtaláltuk az utunk során megtekintett épületeket is. Ebédünk is itt volt e parkban.
Innen Farkaslakára mentünk, ahol megkoszorúztuk és műsort adtunk Tamási Áron emlékhelyénél.
Majd egy érdekes fazekasságáról híres Korondot csodálhattuk meg. Utunk innen Nagybányára, és végül újra Szatmárnémetibe tartott.

2022. május 15. vasárnap

Indulás haza Magyarországra, de a délelőtt folyamán még megálltunk Vetésen II. Rákóczi-Ferenc mellszobránál, aztán Nagykárolyban ahol, a csodálatos kastélyt és múzeumát, majd parkját jártuk végig. A történelem megint megelevenedett előttünk. Aztán neves magyar költőnk falujához mentünk Adyfalvára, ahol szülőházát járhattuk végig.
Ezután indultunka határ felé és Vállajnál átléptünk Magyarországra. Esti órákban értünk haza.

Hosszú, de élménydús kiránduláson vehettünk részt, ahol a magyar történelem, a magyarság szívvel-lélekkel való őrzését, a székely csodálatos nyelvjárásával gazdagodhattunk. Mint síksági emberek csodálattal őrizzük a Kárpátok vonulatait, és növényvilágát. Hazafelé azonban eszünkbe jutott Petőfi Sándor: Az alföld című verse is.